Fitoterápia velem - a MATE Keszthelyi Georgikon Campusán is!

Fitoterápia velem - a MATE Keszthelyi Georgikon Campusán is!

Igen, most, amikor ezt a bejegyzést írom, már két évfolyamon is taníthattam a MATE Gyógy- és fűszernövények FOSZ képzésén a fitoterápia tantárgyat.

A tiszteletteljes és számomra nagy jelentőségű felkérés még 2022 nyarán ért, melyet nagy örömmel követte a munka a MATE (Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem) keszthelyi Georgikon Campusán. Tősgyökeres keszthelyiként az intézethez ezer szállal kötődöm, így valóban mélyen érintett a lehetőség, hogy amit a gyógynövényekről tudok, immár a következő generációknak átadhassam az Egyetem berkein belül is.

ELOLVASOM

Manófüvek – gyógynövényes családmesék

Manófüvek – gyógynövényes családmesék

Mesekönyvünk született!

Nagy örömmel és meghatódva írom most, hogy elérhető már a Herbáriumban és az ország több pontján a sokatok által már várva várt első mesekönyvem.

Manófüvek – gyógynövényes családmesék

(Megjelent: 2021. júniusában)

ELOLVASOM

Manófüvek – Gyógynövényes Családmesék II. Tavaszi zsongás

Manófüvek – Gyógynövényes Családmesék II. Tavaszi zsongás

címmel, alig egy évvel az első rész megjelenése után máris olvasható mesekönyvünk 2. része.
(Megjelent: 2022. júniusában)

Az első kötet megírásakor nem gondoltam, hogy ennyire megszeretik az olvasók egyszerű történeteimet.

ELOLVASOM

Zöldmanó karácsonya - Manófüvek - Gyógynövényes családmesék 3. kötete

Zöldmanó karácsonya - Manófüvek - Gyógynövényes családmesék 3. kötete

Elkészült és kapható, illetve rendelhető a Manófüvek - Gyógynövényes családmesék 3. kötete, melynek címe: Zöldmanó karácsonya.

ELOLVASOM

Príma Díjátadó - Különdíj

Príma Díjátadó - Különdíj

Átadásra kerültek a 2022-es év Príma Díjai.

A közösség ereje a közös értékekben és az együtt gondolkodásban rejlik, ami a túlélés záloga lehet napjainkban!

ELOLVASOM

RÓLAM MONDTÁK


    ONLINE rendelés

    SZEZON Kosár Bevásárló Közösség

    TOVÁBB »

    Illetve a Kakukkfű Portán személyesen is megtalálod: 
    • gyógynövényes szörpöket 
    • gyógynövényes lekvárokat
    • terápiás gyógynövényteákat
    • gyógynövényes álompárnákat 
    • csipkebogyó készítményeket
    • és még sok-sok finomságot ...

     AJÁNDÉKUTALVÁNY

    Ajándékutalványainkat egész évben elérheted, kérheted névre szólóan e-mailben, vagy postai úton, de személyesen is megvásárolhatod a Kakukkfű Portán!

    TOVÁBB »